Dátum:  2010-07-28 09:41:53

Érdemes-e 2010-ben egy előadónak felróni, hogy hasonlít valamire, másol, esetleg még lop is? A válasz már ezerszer le lett írva: természetesen nem, főleg ha még jó dalai is vannak hozzá, akkor pláne nem fogja a kutyát sem érdekelni, hogy éppen kit idéz meg. Findlay Brown második albuma akkora idézetgyűjtemény, mint egy atomerőmű, ennek ellenére abszolút szerethető. Vagy hát éppen ezért.

Bár a harminc éves, angol dalszerző-énekes karakteres, könnyen felismerhető orgánummal rendelkezik, már első lemezén, a 2007-es Separated By The Sea-n is egy adott korszak, adott stílusa köré építette fel időutazásos álomvilágát; egészen pontosan a hatvanas évek folkosabb felét célozta meg, nevesítve a Simon & Garfunkel- és Nick Drake-féle akusztikus melankólia előtt hajtott fejet.

Az idén januárban megjelent Love Will Find You (melyet a Suede egykori gitárosával, Bernard Butler producerrel vett fel) amellett, hogy egy kicsit még messzebbre merészkedik az időben (ötvenes évek vége, hatvanas évek első fele) határozottan erősebbre, emlékezetesebbre és slágeresebbre sikeredett. És hogy most kinek a bőrébe bújt Findlay Brown? Hát felsorolni is nehéz lenne, de a fő csapásirány Elvis Presley, Roy Orbison, különféle Motown soul előadók, Ennio Morricone filmzenéi, és legfőképpen a Brill Building „régi iskolás” dalszerzői. Manhattanban, a Broadway 1619-es száma alatt található épületben működött az ötvenes-hatvanas évek fordulóján az egyik legbefolyásosabb zeneszerzői-dalszerzői csoport, amely nemcsak önálló hangzást és stílust teremtett, de folyamatosan szállította a jobbnál-jobb dalokat, slágereket. Hogy mást ne mondjunk, itt alkotott Phil Spector, Burt Bacharach, Jerry Leiber és Mike Stoller, Gerry Goffin, Carole King (és még hosszan sorolhatnánk), akiknek olyan klasszikus számokat köszönhetünk, mint a Be My Baby, a Stand By Me, Elvis leghíresebb dalai, a Jailhouse Rock, a Hound Dog; vagy a korabeli filmzenék.

Findlay ennek a csodás periódusnak állított emléket, belőtte a haját, magára öltötte legszebb öltönyét, nyakkendőt kötött, virágot tűzött a gomblyukába, és gitárja kíséretében elénekelt tíz, nagyzenekari hangszerelésbe öltöztetett, menthetetlenül romantikus dalt a szerelemről és a szerelem utáni vágyakozásról, szerencsére sikeresen kikerülve az érzelgősség ingoványos talaját. És a Love Will Find You, a Nobody Cared, az Everybody Needs Love, vagy a Teadrops Lost In The Rain című dalok nagy valószínűséggel a Brill Building szigorú rostáján sem hullottak volna ki.

scs

Findlay Brown
Love Will Find You
Verve