2010. szeptember 9. csütörtök, Ádám

Petőfi Rádió - mr2

Bookmark and Share

Anna and The Barbies - 2010. június 29.

Dátum:  2010-06-21 09:36:00 Nyomtatás E-mail

Rock-funk-soul-hiphop elegy ezúttal finomabban, swingben, reggae-ben, sambásan, bossa novásan, countrysan.

_Akik
Az Anna and The Barbies, amely nem összekeverendő a hazai indie-színtér egykori kultikus zenekarával, az Annabarbival, 2004 szeptemberében alakult az annak idején a Balkan Fanatikban MC Jammin néven közreműködő, korábban Angliában és Amerikában is tánctanulmányokat folytató Pásztor Anna énekesnő és Pásztor Sámuel gitáros vezetésével.

_Amit
A zenekar, ami debütálást illeti, nem óvatoskodott, a megalakulását követő második hónapban már koncertszínpadra lépett, s a debütáló fellépés után két hónappal, egész pontosan 2004. decemberében pedig már a Moulin Rouge-ban adott gazdag vizuális körítéssel és sztárvendégekkel feldobott koncertet. A megalakulása óta több tagcserén átesett, 2007 óta nagyjából konstans felállásban létező, zenéjében többek közt rockot, funkot, soult, popot és hiphopot vegyítő együttes debütáló nagylemezét 2005-be hozta ki Passionfruit címmel, még magánkiadásban. A zenekar végül 2007-ben kötött lemezszerződést, s ennek nyomán 2008-ban jelent meg az Anna and The Barbies aktuális albuma, a Medallion.

_Akusztik

A zenekar ütőhangszer, dob, basszusgitár, két gitar, zongora, Fender Rhodes, cselló, hegedű felállásban zenélt. "Zúdás" számaikat swing-, reggae-, samba-, bossa nova-, country-hangszerelésbe váltották át. Feldolgozásként a Beatrice Nem kell című számát adták elő. Vendégként az óbudai Nagy Laszlo Általános Iskola 3b osztályábol 15 diák korusban énekelt, Jamie Winchester gitáron, Farkas Izsák hegedűn, Simonyi Várnagy Mihály cselló, Mogyoró Kornél ütőhangszeren működött közre.


Anna and The Barbies-interjú

 


Anna and The Barbies-Álmatlan

 


Anna and The Barbies-Nem kell

 







MR1-Kossuth Rádió MR3-Bartók Rádió MR4-Nemzetiségi adások
MR6 A régió rádiója MR7 Dalok és dallamok MR Gyerekoldal
MR Zenei Együttesek Népzene Magyar Rádió zrt
A zene kultúra Egy kis külföldi - az MR2-Petőfi Rádió legújabb válogatás CD-je Egy kis hazai 3. - az MR2 válogatás CD-je Még egy kis hazai - az MR2 válogatás CD-je