2010. szeptember 9. csütörtök, Ádám

Petőfi Rádió - mr2

Bookmark and Share

Folkfree - 2010. június 15.

Dátum:  2009-04-11 10:18:25 Nyomtatás E-mail

Folk, elektronikus tánczene, dub és reggae szabad fúziója - effektezett tekerőlant és analóg szintetizátorok, fényrudak és mandolin az MR 8-as stúdiójában.

_Akik
A Folkfree 2003 őszén alakult Hajas Gábor ötlete alapján, azzal a céllal, hogy a magyar népzenei értékeket mai hangszerelésben, de a zenei örökséget tiszteletben tartva tárja a közönség elé.

_Amit

Az ötletek megvalósítását Hajas Koroknay Andrással kezdte el, még instrumentális formában. Az évek során a Folkfree zenéje olyan produkcióvá formálódott, ahol a tekerőlant és a népdalok jelenléte, valamint a több műfaji elemet (drum&bass, dub, reggae) felvonultató hangszerelés kiforrott és egyedi stílust ad a zenekarnak. Az élőben különösen dinamikus Folkfree fennállása alatt fellépett a legjelentősebb hazai fesztiválokon, 2007 decemberében pedig egy turné keretében koncertezett a Freestylers hivatalos MC-jével, MC SirReal-el és MC KW Arms-zal. Az angol vendégekkel nemcsak a színpadon dolgoztak az együttessel, hanem közösen stúdióztak és alkottak a Folkfree-vel. Az együttműködés gyümölcse egy itthon egyedülálló album, a Claptrap, melyen a már említettek mellett közreműködik többek közt a bauchklangos Bina és a PASO-frontember, Krsa.

_Akusztik
A zenekar vendége Sebő Ferenc volt, aki két dalban ( Pünkösdi rózsa, Kis kece lányom) tekerõlanton játszott és énekelt. A basszusgitáros a legtöbb dalban analóg szintin hozta a témáit, a tekerõlantos effektezte a hangszerét, a gitáros akusztikus gitáron, mandolinon és kavalon is játszott. A közönség zseblámpákat és fényrudakat hozott és az egyik dalban partihangulatot keltettek.

Folkfree-interjú

 


Folkfree-Kerek a szőlő levele

 


Folkfree-Édesanyám

 



MR1-Kossuth Rádió MR3-Bartók Rádió MR4-Nemzetiségi adások
MR6 A régió rádiója MR7 Dalok és dallamok MR Gyerekoldal
MR Zenei Együttesek Népzene Magyar Rádió zrt
A zene kultúra Egy kis külföldi - az MR2-Petőfi Rádió legújabb válogatás CD-je Egy kis hazai 3. - az MR2 válogatás CD-je Még egy kis hazai - az MR2 válogatás CD-je