Dátum:  2010-03-26 12:58:33

Egy könyv: Mong Attila - János Vitéz a Gulagon
Több mint megfontolandó vélemény, hogy nekünk, magyaroknak nem ártana megszervezni saját kibeszélő show műsorunkat - hogy végre valahára bátran szembenézhessünk történelmünkkel. Nos, itt van egy könyv, ami nagyon fontos lépést tesz ebben az ügymenetben. Mong Attila könyve, a János Vitéz a Gulagon ugyanis olyan tényregény, ami alig tapasztalt, alapos, lebilincselő stílusban mesél el egy hajmeresztő magyar történetet. 1946-ban játszódik, Lovasberényben, amikor egy helyi János Vitéz előadásra berontottak az oroszok, balhézni kezdtek, majd munkatáborba hurcolták a színdarab három szereplőjét, a helyi rendőrfőnököt és a jegyzőt. Ennyi a sokkoló sztori kiindulása - de a szerző nem a kedélyeket akarja borzolni, hanem a történetbe kapaszkodva az egész korszakot rajzolja meg. Nem színezi feleslegesen a részleteket, minden forrást megjelöl - pontosan úgy, ahogy a legjobb oknyomozók szokták. Lebilincsel, megrendít és felszabadít - erre még a műfaj legendája, Truman Capote is elismerően bólintana. És a szerző, Mong Attila folytatja a tényfeltárást, hétköznap reggelenként az MR1-Kossuth rádióban - már hétköznapi közügyeinkkel.

Egy album: Hard-Fi - Stars Of CCTV
A Fitnesz hallgatói talán megszokták már, hogy jobbára friss ajánlattal állunk elő. Most kivételt teszünk, mégpedig egy brit zenekar, a Hard-Fi kedvéért. Nemrég került a kezembe Richard Archer társulatának 2005-ös bemutatkozó albuma, a Stars Of CCTV, és az jutott eszembe, hogy ez az anyag annyira slágeres, és sodró lendületű, hogy a tavaszi nyüzsgés alkalmából megint képbe kell hozni. Tele van jobbnál jobb, mindenféle erőlködés nélküli számmal - egyszerűen tényleg nem lehet megunni. A Hard-Fi azóta még egy lemezt készített, és 2010-re ígérik a harmadikat. De ennél jobbat aligha fognak csinálni. Legfeljebb csak egy ugyanilyet. Ez a lemez példát ad arról, hogy néha nagyon érdemes visszanyúlni a múltba egy kis vitaminért.

Egy DVD: Bird - Charlie Parker élete
Mint minden művészeti ág, a jazz is nagyon szenvedélyes tud lenni. Rengeteg olyan nevet ismerünk ebben a műfajban is, akik úgy zenéltek és éltek, hogy ideje korán belehaltak. Ilyen volt a virtuóz szaxofonos, Charlie Parker is, akiről Clint Eastwood készített filmet 1988-ban. Ez a Cannes-i díjas mozi nemcsak a zenéje, vagy a főszereplő Forest Whitaker szuggesztív alakítása miatt fontos darab, hanem azért is, mert ez az a film, amivel Eastwood végérvényesen komoly rendezővé avanzsált. 161 hibátlan perc az elvakultságról, a mindent elsöprő hangjegyekről - és arról, hogy van, amikor a zene tényleg nem elég a túléléshez.

Egy könyv: J. Randy Taraborrelli - Michael Jackson
Lassan már házat lehet építeni azokból az életrajzi könyvekből, amelyek Michael Jackson halála óta születtek. Rajongó legyen a talpán, aki ezekből ki tudja választani azt, amelyik a leghitelesebben dolgozza fel a tragikus sorsú popkirály a végén már egyáltalán nem csodálatos életét. J. Randy Taraborrelli 700 oldalas kötete azonban kilóg a sorból - leginkább azért, mert ő írni is tud. Ráadásul egy profi életrajz-szerkesztővel állunk szemben, hiszen Taraborrelli már olyan hírességek életét vetette papírra lenyelhető bulvárossággal, mint Marilyn Monroe, Frank Sinatra vagy Madonna. Most is tisztességesen felmondja a leckét, és felrajzolja nekünk azt az utat, amit Jacko csodagyerekként kezdett, holdjáróként folytatott - majd alászállt a földi pokolba. És ami a legjobb és a legütősebb benne: amennyire lehet, a könyv mindvégig objektív marad, ami egy olyan személyiség esetében, mint Jackson, nem kis teljesítmény. Titokzatos, mint Billie Jean és néha rémísztő, mint egy Thriller.