2010. szeptember 9. csütörtök, Ádám

Petőfi Rádió - mr2

Bookmark and Share

Kistehén Melankolikusok - 2010. március 9.

Dátum:  2010-03-01 08:47:48 Nyomtatás E-mail

Ismerkedés egy régi ismerőssel - nem tévedés: a Kistehén (immár Tánczenekar utónév nélkül) új felállásában mutatkozik be - akusztikusan - az MR2-Petőfi Rádió stúdiókoncert-sorozatában.

_Akik
Kollár-Klemencz László 2003-ban alakította meg Zene a nyulaknak nevű formációját, melyet a programadó, jól ismert reklámfigura és -dal nyomán hamarosan Kistehén Tánczenekar névre keresztelt át.

_Amit
A zenekar az elmúlt években összesen négy albumot töltött meg az alternatív rockzene, a világzene és a hazai romafolk stíluselemeit elegyítő vidám-szomorkás, táncos-elgondolkodtató dalaival. A Kistehén 2006-ban megjelent albuma, a Szerelmes vagyok minden nőbe híre messzire eljutott – a 2007-es sikeres berlini és dortmundi bemutatkozás után a zenekar európai és amerikai klubokban és fesztiválokon is megmutatta magát -, 2008-ban pedig megjelent egy párhuzamos lemezanyag, a Kistehén Melankolikusok Ember a fán című albuma. A Kistehén 2009 végén átalakult – Kollár 2010-ben új zenészekkel folytatja, immár a Tánczenekar utónév nélkül. Ettől függetlenül a zenekar két párhuzamos programja, a dinamikus és melankolikus, megmaradt – ezek közül az utóbbi hallható az MR2-Petőfi Rádió Akusztik című műsorában.

_Akusztik
A zenekar már új felállásában játszott - a legtöbb dalt az Ember a fán albumról adták elő. Zongorán és vibrafonon Kasza Roland zenélt, a dobokat Hárságyi Péter és Schwéger Zoltán szólaltatta meg, Bujdosó János gitározott, a Budapest Bárból ismert Farkas Harcsa Róbert harmónikán, hegedűn, mandolinon működött közre, Vajdovich Árpád bőgőzött és basszusgitározott, Kovács Benedek gitározott. A zenekar előadta Noir Desir-feldolgozását, az Elviszi a szél című számát és Cseh Tamás Budapest című klasszikusát.


Kistehén-interjú

 


Kistehén - Budapest



 



Kistehén - Elviszi a szél


 


MR1-Kossuth Rádió MR3-Bartók Rádió MR4-Nemzetiségi adások
MR6 A régió rádiója MR7 Dalok és dallamok MR Gyerekoldal
MR Zenei Együttesek Népzene Magyar Rádió zrt
A zene kultúra Egy kis külföldi - az MR2-Petőfi Rádió legújabb válogatás CD-je Egy kis hazai 3. - az MR2 válogatás CD-je Még egy kis hazai - az MR2 válogatás CD-je