Dátum:  2010-01-21 09:11:34

Természetesen maradt az autentikus jamaikai ska, de most az eddinél jobban érezhetőek a reagge, a roots, a dancehall, a jazz, sőt a magyar zene stílusjegyei is. Az új album felvételének körülményeiről, az új dalokról, a Paso felnőtté válásáról és Magyarországi „ska-helyzetről” is beszélt Krsa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere az MR2-Petőfi Rádiónak adott interjúban.

MR2: 2003 óta a PASO az egyik legnépszerűbb fesztiválzenekarrá vált Magyarországon. Szerinted minek köszönhető a sikeretek?
Krsa: Amikor indultunk, ritkaságszámba ment a hozzánk hasonló nagy létszámú, fúvósokkal, táncosokkal kiegészült buli zenekar, amely vidám, táncos, de mégis alternatív közegben mozgó zenét produkált. Azt gondolom, azok számára, akik alternatív zenét kedvelték, de buliba vágytak, a PASO pont megfelelő volt. Szájról szájra terjedt a koncertjeink híre, az emberek megszerettek minket és egyre többen jöttek. Pedig akkoriban még lemezünk sem volt.

Vannak követőitek, vagy mondjuk úgy, vannak más ska zenekarok is, de egyik sem lett ennyire ismert és népszerű. Szerinted miért?
A ska és a reggae műfaj népszerű Magyarországon, de a ska igazából egy elég kis szubkultúrát vonz. Nekünk valahogy sikerült szélesebb közönséget megszólítani. Lehet, hogy a szövegeink ragadják meg a közönséget, lehet, hogy a zenénkben van pont annyi kis plusz adalék - egy kis jazz, világzene vagy hazai íz - amitől a zenénk több ember számára válik befogadhatóbbá. S persze nem utolsó sorban a PASO volt az első olyan zenekar, amelyik az autentikus jamaikai ska stílust bemutatta Magyarországon. Ez az „úttörőség” biztos, hogy sokat segített az ismertség az elismertség felé vezető úton.

Régóta stabil felállásban működik a PASO. Sokan vagytok és a zenekar legtöbb tagjának polgári állása is van. Mennyire nehéz így összetartani egy ekkora csapatot?
Nagyon nehéz, próbálunk viszonylag fegyelmezettek lenni, tizenegy ember együttes munkája esetén erre szükség is van. Komoly logisztikai manőver leszervezni már egy koncertet is nemhogy egy turnét. Most éppen Zürichben játszottunk és már a repülőjegyet lefoglalni is egy külön tortúra volt, és akkor még nem beszéltem arról, mennyi plusz vállalást jelent a vendéglátó részéről, ha egy ilyen nagy létszámú csapatról kell gondoskodnia.
A belső szervezés is roppant nehéz. Van egy levelezőlistánk, ahol zajlik a zenekari kommunikáció. Nagyon demokratikus zenekar vagyunk, ami néha többet árt, mint használ, hiszen mindenki mindenbe beleszól. Persze rengeteget tanulunk egymástól, de néha patthelyzetekbe kerülünk és kifutunk az időből. Szerintem, amíg mindenki szívvel-lélekkel tudja csinálni, amíg mindannyian örömünket leljük benne, addig egy ilyen soktagú zenekar is nagyon jól tud működni.

A novemberben megjelent Feel The 'Riddim albumon nagyon sokféle dal van. Olyan, mintha ezúttal többet szerettetek volna mutatni magatokból.
Nem volt ez ennyire tudatos, csak születtek a dalok szépen sorban és egyszer csak kialakult a lemez. Biztos, hogy közrejátszik egy afféle „érési folyamat is”. Mindannyian megkomolyodtunk, lehiggadtunk, talán kicsit érettebben gondolkodunk. Korábban is voltak elgondolkodtató, melankolikusabb dalaink, de ezek most nagyobb teret kaptak. Nemcsak szövegében, de a zenei hangulatokban is próbáltunk a korábbinál egy kicsit mélyebbre ásni. Örülünk, hogy sikerült új dolgokat is megmutatni magunkból.

Annak, hogy a zenekar tagjai más csapatokban is játszanak, köze van ahhoz, hogy új stílusjegyek is megjelennek a lemezen? Érződik az, amit a zenekari tagok „hoznak magukkal”?
Az, hogy más zenekarban is játszunk, inkább arra ösztökél, hogy a PASO-nál megmaradjunk az eredeti stílus által meghatározott keretek között. Van a zenekarban, aki imádja a jazzt vagy a hagyományos reggae-t, hozzám közel áll a dancehall, és persze mindannyian szeretnénk, ha ezek a stílusok megjelennének a Pannonia Allstars Ska Orchestra dalaiban is. Próbáljuk a határokat tágítani és e határokon belül olyan ügyesen manőverezni, hogy mindig újszerű lés érdekes legyen, amit csinálunk, és mindenki megtalálja a helyét a zenében. Persze nyilvánvalóan ez egy olyan keret, amiből nem lehet kilépni. Kikacsintunk, de megtörni nem lehet, mert akkor elveszti a lényegét.

Beszéljünk a Feel The Riddim' album dalairól. Kinek és miért jutott eszébe a Macskafogóból a Miu-mi újság?
Mindegyikünknek gyerekkori kedvence volt maga a Macskafogó című film is, és azt gondolom, ez a dal az egyik legjobb szám a filmben. Aztán kitaláltuk, hogy esetleg Veronikával előadhatnánk egyszer. Majd meghangszereltük, felvettük, meghallgattuk és olyan jó lett, hogy fel is került a lemezre. Raktunk bele egy ragga betétet, ami támogatja a dalnak a mondanivalóját, kiemeli annak kicsit frivol voltát. Így aztán teljes egésszé formáltuk a számot úgy, hogy közben a saját képünkre is igazítottuk.

Az albumon a Macskafogón kívül még egy magyar nyelvű dal van, a Budapest. A szöveg, amelyet írtál hozzá eléggé ironikus. Inkább „szeretem”, vagy „nem szeretem” érzést vált ki belőled a város?
Sokan kérdezik, hogy akkor most mi van…nem szeretem a várost? Épp ellenkezőleg. Én nagyon jól érzem magam itt, szerencsére nagyon sokfelé jártam már a világban és azt gondolom, hogy ilyen gyönyörű panorámával és elhelyezkedéssel rendelkező város nincs több a környéken. Ugyanakkor ez a dal pont azért született meg, mert nagyon sok olyan dolog van, amiről mi tehetünk, és amire ha jobban odafigyelnénk, akkor egy még élhetőbb, még jobb hely lehetne. Ez úgy kritika, hogy azért szeretetteljes is az egész hozzáállás és olyan üzenetet hordoz, ami mindenkinek tetszett. Ezért is került lemezre.

Csak ez a két magyar nyelvű dal került a lemezre. Miért nem több?
A ska, a reggae a különleges jamaikai angol nyelvet, a patois-t használja, ami nagyon jól hajlítható. Nagyon fura lenne, hogy teljes autentikus megszólalásra törekszünk és akkor ezt magyar szöveggel adjuk elő. Persze nem zárkózunk el előle, hiszen van benne kihívás is, de mégis úgy érezzük, hogy az eredeti nyelven jobbak a dalok. Van olyan szám, aminek született magyar és angol verziója is, de aztán az angol szöveg mellett maradtunk, mert kívülről meghallgatva jobban szólt vele a szám. Meg a másik, hogy a magyar szöveg akkor jó, amikor tényleg nagyon jó. Sokkal nehezebb egy igazán erős szöveget valakinek az anyanyelvén megfogalmazni, mint viszonylag egyszerű módon, leíró módon előadni angolul. Ez nem lustaság kérdése, de ha valakiben van egy belső igényesség, akkor hamar rájön, sokkal nehezebb egy frázisoktól mentes, elgondolkodtató dalszöveget írni a saját anyanyelvén, Abban viszont mindenki egyetért, hogy az a legjobb, ha egy igazán jó magyar szöveg jön létre.

A Hungarian Dish-sel mi volt a célotok? Vicc, vagy komoly magyar gasztronómiai propaganda?
Benne van az is, hogy világszerte promótáljuk a magyar ételeket. Ez éppen ezért például pont egy olyan dal, amit nem lett volna értelme magyarul megírni, hisz épp abban jön ki az igazi fricska, hogy a hazai ételeket jamaikai dialektusban dicsérjük. Pont azért, mert Jamaikán rengeteg olyan dal született, amelyekben elmondják, hogy milyen finomak a különböző jamaikai ételspecialitások, én úgy gondoltam, nekünk is el kell mondani, hogy legalább ilyen jó a magyar konyha is. Zeneileg is van benne egy olyan áthallás, amiben a régiónkra jellemző fúvós motívumok jelennek meg. Így tehát a zene lényegében leképezése a szövegnek, megvan benne az a „fűszer”, ami magyarrá tesz. Kaptunk is már jó visszajelzéseket. Külföldi koncertjeinken mindig megkérdezem, ki az, aki ismeri a magyar konyhát, ki evett már gulyást, vagy hortobágyi palacsintát és sokszor, sokan jelentkeznek. Sőt, olyanok is voltak, akik elmesélték, hogy a mi hatásunkra ették végig a dal „menüjét” és elégedettek voltak. Úgyhogy végül is sikeres a propaganda.

Videóklip is készült a Hungarian Dish című dalhoz. Milyen ötletre építettetek?
Az az alapkoncepció, hogy a magyar és a külföldi fogások küzdenek egymással és természetesen a magyar győzedelmeskedik. A magyar ételek képviseletében Busa Pista, mint „Bud Spencer” és a szaxofonosunk, mint „Terence Hill” küzd. Ők ketten végig csépelik a spanyol, olasz, angol és más nemzeti konyhák ételeit, majd végül ők maradnak a tányéron. Ez egy jópofa metafora és elég vicces.

Az új lemez nagy részét először analóg stúdióban vettétek fel. File-ok helyett szalagra rögzítettek. Nem szokatlan ez?
Éppen azért, mert mi autentikus megszólalásra törekszünk, használtuk a szalagos magnós felvételt. A dalok egy bizonyos zenei részét vettük fel analóg stúdióban, aztán a további munkák már digitális műhelyben készültek. A legfontosabb az, hogy a dob, a basszusgitár, a gitár és főleg a billentyű „zsírossága”, „koszossága” megmaradjon, ehhez pedig elengedhetetlen a szalagos magnós felvétel. Persze, így benne maradhatnak hibák, viszont azzal, hogy a zenészek együtt, egy időben játsszák fel a dalokat, igazi élő hatást lehet elérni.

Az új lemez kész, a nyári fesztiválszezonig pedig még sok idő van hátra. Mivel telnek a következő hónapok a PASO számára?
Megjelent a Feel the Riddim címú lemez és igyekszünk ezt minél több helyen bemutatni. Már volt 5-6 állomás, Győrben, Pécsett, Szombathelyen, Pozsonyban és számos helyen játszottunk már, de szeretnénk minél több városba eljutni. Úgyhogy a lemezbemutató zajlik a következő hónapokban és reméljük, hogy a közönség ugyanolyan lelkesedéssel fogadják a dalokat, ahogyan mi feljátszottuk. Eddig nagyon jól sikerültek bulik, bízunk benne, hogy ezután is ilyenek jönnek.

Leirer Tímea