Dátum:  2009-12-07 10:22:29

Miről szóljon egy popdal, vagy egy lemez? Hát bármiről. Hülye kérdésre hülye válasz, ugyanis ahány zenekar, annyiféle megoldás lehetséges. Ott van például a Talking Heads 1978-as lemeze, More Songs About Buildings And Food. Vagy teszem azt, Steve Albini egykori zenekarának, a Big Blacknek az 1987-es albuma, a Songs About Fucking. És mi lenne, ha egy teljes lemezt szentelne valaki a krikettnek? Mit ad isten, a Duckworth Lewis Method éppen ezt teszi debütálásán.

Bevallom férfiasan, hogy a baseballhoz hasonlóan a krikett szabályairól sincs fogalmam, ami persze csak az én tájékozatlanságomat és műveletlenségemet minősíti, és egészen eddig egy fikarcnyi energiát sem fektettem abba, hogy legalább egy minimális tudást összekaparjak ezekről. A Duckworth lemeze viszont elbizonytalanított: ha egy számomra rejtélyes sportág ilyen nagyszerű popdalok megírására ihlet embereket, akkor talán egy közép-európainak is tartogathat izgalmakat a krikett.

A Duckworth Lewis Method (a név egy krikettes szakkifejezés) csak első blikkre friss „hús” a popzenei placcon: a projekt agya, Neil Hannon, az észak-ír The Divine Comedy frontembere, aki már a 90-es évek eleje óta alakítgatja sajátos, sanzonos-kamara popos; a Pulp-énekes, Jarvis Cockerhez hasonló, iróniától sem mentes zenei univerzumát. Anyazenekara 2006-ban jelentkezett utoljára lemezzel, így belefért az idejébe, hogy megírja ezt a konceptlemezt Thomas Walshhal, a Pugwash együttes egyik tagjával. Ami az év egyik legkellemesebb meglepetése lett, annak ellenére, hogy nem esik olyan nagyon távol a Divine Comedy territóriumától. Mégis lenyűgöző az a görcsmentesség, felszabadultság, ami árad a dalokból, és még azt is megkockáztatom, hogy ez az egyik legjobb dolog, ami a kezei közül kikerült, ami a Divine Comedy lemezparkjának ismeretében elég nagy szó. A lemezbe pedig én tényleg nem tudok belekötni, nézze el ezt nekem mindenki. Neil Hannon olyan ízléssel, szellemességgel boronálja össze az elmúlt ötven év legkülönfélébb dalszerzői teljesítményeit, hogy öröm hallgatni. Előkerül a brit komédiák music hall-os világa (Jiggery Pokery), a Beatles '66 és '69 közötti, tökéletes dallamokra épülő, pszichedelikus korszaka (Gentleman and Players, Mason on the Boundary, Flatten the Hay), a Scott Walker-féle, vonósokra felfűzőtt nagyív (The Nightwatchman), dögös-bluesos beindulás (The Sweet Spot), aztán ott vannak az olyan hibátlan popdalok, mint a The Age Of Revolution és egy pakisztáni krikettjátékosról szóló Meeting Mr. Miandad. Nem folytatom. Aki emlékezetes dallamokkal teli, szórakoztató lemezt akar hallani, az ne habozzon egy másodpercig se.

scs

The Duckworth Lewis Method
The Duckworth Lewis Method
Divine Comedy Records