|
2010. szeptember 2. csütörtök, Rebeka
Magashegyi Underground - 2009. november 24.A(z egykori?) Kaukázus előd- és ikerzenekara, mely közepesen hosszú szünet után - immár az alapító Kardos Horváth János nélkül - az idei évben tért vissza, s azok után, hogy többek közt a nyári fesztiválokon is láthattuk, most megnézhetjük, miként muzsikál síppal-dobbal-nádi hegedűvel, az Akusztik adásában. _AkikA pályáját 2007-ben indító Magashegyi Underground a Kaukázus ikerformációjaként kelt életre (tegyük hozzá: a formáció/projekt már a zenét és a szövegeket szállító Fodor Máriusz, a Kaukázus billentyűse és Kardos Horváth János főiskolás évei, a Kaukázus előtt is létezett). _Amit Az énekhang és a front a Megasztárból ismert Bocskor Bíborkáé: „Nagyon szerencsés vagyok, hogy erre a kis zenekarra rábukkantam - vagyis ők bukkantak rám -, mert az a fajta ember vagyok, akinek szellemi támaszra van szüksége.” - nyilatkozta Bíborka egy interjúban. Az együttes a Manu Chao-hangmintát tartalmazó, Fonogram-díjra is jelölt Szeplős váll című dallal mutatkozott be és várt országosan ismertté, de hamar népszerűvé vált az Anglia című Kaukázus dal magashegyis duett-változata is. A Magashegyi Underground közel tizenkét hónap szünet után 2009-ben indult újra, új dalokkal (köztük a Salátaleves című számmal), új zenekari felállással, valamint klub- és fesztiválkoncertekkel - immár a Kaukázus mellett saját projekten is dolgozó Kardos nélkül. _Akusztik Az emblematikus Magashegyi-sláger, az Anglia kimaradt, de kapunk népzenei kollázst, western-dalt, kocka-rapet és persze Szeplõs vállat is. A zenekar komoly hangszerarzenállal készült a estére - a teljesség igénye nélkül: nagybõgõ, akusztikus basszusgitár, akusztikus gitár, ukulele, kalimba, tonguedrum (ami a Pólusharc címû számban akusztikus technodob-hangzást produkált), szaxofon, pozan, trombita, hegedû, zongora, xylofon. Bocskor Bíborka énekesnő a sajátjai mellett Tariska Szabolcs szövegeit és Szabó T. Anna költeményét énekelte. Vendégzenészként Bakay Marci hegedűlt három dalban, Hajós Kristóf pedig - a Magashegyi Underground énekesnőjének unbendig trees-es vendégeskedését mintegy viszonozva - két duetett énekelt Bíborkával (Sanzon, Tabletta). Kortárs magyar feldolgozásként Cseh Tamás Cimborája hangzott el. Magashegyi Underground-Interjú Magashegyi Underground-Csángó népdal Magashegyi Underground-Szeplős váll |
  |
|