|
2010. szeptember 2. csütörtök, Rebeka
The Moog - 2009. szeptember 8.A hazai indie-gitárpop Amerikát is megjárt egyik kulcszenekara, ez alkalommal akusztikusan, zongorával és xylofonnal, Ramones-, Blondie-, és Koncz Zsuzsa-feldolgozásokkal az MR 8-as stúdiójában. _AkikA budapesti Moog a hazai gitárpop-zenekarok fiatal generációjának egyik legfontosabb képviselője. _Amit A hazai indie-beindulás egyik kulcszenekarát az évezredforduló utáni „új rockforradalom”, a garázsrock-revival inspirálta, ám a Moog hamar megtalálta saját hangját, s már bőven több mint „Strokes-rajongó srácok zenekara”. Az öttagú együttes a Myspace-nek köszönhetően virtuálisan és ténylegesen is ki tudott lépni a hazai zenei térből, egy jó nevű független amerikai lemezkiadóval, a Los Angeles-i MuSick Records-zal kötött szerződést, ahol 2007-ben jelent meg a zenekar debütáló nagylemeze, a Sold For Tomorrow. A menet közben egy tagcserén is átesett zenekar bemutatkozó lemezanyagával az Egyesült Államokban és Európában is turnézott, időközben pedig elkészítette második nagylemezét, melynek munkálatai Amerikában zajlottak, s amely izgalmas új Moog-árnyalatokat ígér. Az új album hamarosan a boltokba kerül, az albumelőzetes kislemez, a You Raised A Vampire már hallható az MR2-Petőfi Rádióban. _Akusztik A Moog tagjai a számokat akusztikus gitárokon, részben áthangszerelve vezették elő, a frontember Tonyó zongorázott az éneklés mellett, Kolozsi Péter az Esclin Syndo basszusgitárosa vendégeskedett fretless basszusgitáron a Self and Soul című dalban, melyben a zenekar „munka nélkül maradt” basszistája, Csabi xylofonozott. Feldolgozásként a Blondie-tól a Sunday Girlt, a Ramonestól a Don't Go-t, a magyar kortárs feldolgozásként pedig a Koncz Zsuzsa Mr Alkoholját adták elő. The Moog-interjú The Moog-Gyerekdal
The Moog-Mr. Alkohol
|
  |
|