2013. június 19. szerda, Gyárfás

Petőfi Rádió

Bookmark and Share


Raichel, Idan

Az 1977-es születésű Idan Raichel izraeli billentyűs-dalszerző-énekes, az Idan Raichel Project vezetője. Zenei világa több stílus és kultúra kereszteződése – elektronika, közép-keleti és etióp népzene, ősi héber szövegek. Raichel első hangszere a tangóharmonika volt - kilenc éves korában -, később megismerkedett a roma muzsikával és a tangóval, középiskolásként dzsessz-zenei képzésben részesült, s katonai szolgálata alatt is aktívan zenélt. Leszerelése után sessionzenészként kereste kenyerét, miközben már saját zenei anyagán is dolgozott. Tucatnyi közreműködővel rögzített első, Idan Raichel Project című albuma - melynek anyagát több izraeli kiadó elutasította, mondván, az túl „népzenés” - 2002-ben jelent meg. Ezt 2005-ben követte a Mi’ma’amakim című nagylemez (a héber mellett, arab, zulu és hindi nyelvű szövegekkel), 2006-ban pedig az ismét cím nélküli, a nemzetközi porondra szánt - borítójában angol nyelvű szövegfordításokat tartalmazó - válogatáslemez-jellegű gyűjtemény. Legutóbbi sorlemeze a 2008-as Ben Kirot Beyti. (2010.03.13.)


Még egy kis hazai 5. - az MR2 válogatás CD-je Egy kis hazai 4. - az MR2 válogatás CD-je Egy kis hazai 3. - az MR2 válogatás CD-je