2013. június 19. szerda, Gyárfás

Petőfi Rádió

Bookmark and Share


Babyshambles

A brit Babyshambles helyzete igen szorosan függ attól, hogy Pete Doherty az adott pillanatban hányadán áll a drogokkal, betör-e éppen valamelyik zenésztársa lakásába, megjelenik-e egyáltalán a színpadon, illetve úgy általában szabadlábon van-e. A posztpunkos brit popot játszó Babyshamblest eredetileg azért alapította Doherty 2003-ban, mert kirúgták a Libertinesből, majd a projektet jegelte, amikor visszavették, de aztán megint kirúgták. 2005-ben megjelent az első Babyshambles-album, amely igen rossz kritikákat kapott, pedig még a Clash-legenda Mick Jones is segédkezett rajta. 2006-ban még az év legrosszabb koncertjének díját is sikerült elnyernie a zenekarnak. Új, 2007 októberében megjelent Shotter's Nation című albumukat, illetve annak első két slágerét, a hatvanas évek gitárpopjára enyhén hajazó Deliveryt és a You Talkot már sokkal kedvezőbben fogadta a kritika.(2007.12.28.)


Még egy kis hazai 5. - az MR2 válogatás CD-je Egy kis hazai 4. - az MR2 válogatás CD-je Egy kis hazai 3. - az MR2 válogatás CD-je