61.
Soffi A Soffi egy magyar zenekar, bár először a Greenlight című dalukkal ismerkedhetett meg a hazai közönség. Azóta készült már magyar nyelvű daluk is, de valahogy az angol nyelvűek közelebb állnak hozzájuk. Pete Zsófi, énekesnő így nyilatkozott a zenekar ...
62.
Sofia Az 1979-es születésű Sofia, polgári nevén Sofia Berntson görög származású svéd énekesnő, aki hűen származásához dalait gyakran görög nyelven adja elő, s popdalait görög népzenei elemekkel elegyíti. Pályafutása alatt eddig három kislemeze jelent meg. ...
63.
Solveig, Martin A Martin Picandet néven anyakönyvezett 1976-os születésű Martin Solveig frencia elektronikus tánczenész-DJ-producer Párizsból, aki heti rendszerességgel rádióműsort (C’est La Vie), valamint egy független lemezkiadót (Mixture Stereophonic) is ve...
64.
Soma Spitzer Gyöngyi, azaz Soma Mamagésa érettségije után két évig tanult színészetet Debrecenben, majd húszévesen, a nyolcvanas évek utolsó harmadában Budapestre került. Néhány év leforgása alatt a művészkörök jól ismert figurája lett, klubkoncerteket a...
65.
Sonic Youth Kísérleti rockzenekarként kezdték a nyolcvanas évek legelején New York-i művészkörökben, ekkori koncertjeiket és első kiadványaikat a népszerűsége csúcsán lévő újhullámos poprock ellenében a zajos, torzított gitárok és hangzások, valamint a harsány s...
66.
Sons and Daughters A négytagú Sons and Daughters rockabillyt, garázsrockot és indie-popot vegyítő skót gitárzenekar, valóban fiú-lány - egész pontosan két fiú-két lány - felállással. Az együttest Adele Bethel alapította 2001-ban, ám a felállás csak két évvel később, 20...
67.
Soundgarden A Soundgarden 1984-ben alakult amerikai rockzenekar Seattle-ből. A Chris Cornell gitáros-énekes vezette együttes a kilencvenes évek grunge-színterének egyik legfontosabb zenekara (a Nirvana, a Pearl Jam és az Alice In Chains mellett), ám saját értéké...
68.
Soup Dragons, The A skót zenekar csupán lábjegyzetként szerepel a rock és a pop történelemkönyvében, de lábjegyzetnek elég vidám. A Glasgow közelében található Bellshillben, 1985-ben kezdték a szakmát, s előbb a Buzzcocks nyomdokán járó, dallamos punkkal, majd keménye...
69.
Sovereign, Lady A London külvárosában felnőtt rapperlány már 2005-ben, mindössze húszévesen, felbukkant néhány hiphopválogatáson, dolgozott együtt a nagy hatású Streets-szel, majd a címével alacsony termetére utaló Vertically Challenged bemutatkozása után 2006-ban ...
70.
Spacesh!t A Spacesh!t négytagú hazai indie-pop zenekar, mely Pécsen alakult, az utóbbi években pedig Budapesten alkot (a formáció két tagja, Póka Zalán billentyűs és . Zenei stílusa - saját definícióját idézve - „sokszínű, független: elektronika, rock- é...